Két kvalifikációs futam után csupán a 15. helyen áll a ralikrossz-világbajnokság egyetlen magyar indulója Höljesben, a svéd versenyhétvégén, a mezőny azonban annyira szoros – a köztes eredménylista harmadik helyezettje négy pontra van –, hogy még semmi sincsen veszve.

Váratlan fordulatokat, szeszélyes időjárást, szokatlan sorrendet és baleseteket hozott a ralikrossz „Mágikus Hétvégéje” szombaton Höljesben, a WRX idei hatodik állomásán. A köztes eredménylistára tekintve is olyan szoros állást láthatunk a harmadik helytől lefelé, amilyen még a kiélezett ralikrosszban is ritkaságszámba megy: két kvalifikációs futam után két versenyző rendelkezik 69 ponttal, három 68-cal, négy 67-tel, kettő 66-tal és kettő – köztük Szabó Krisztián – 65-tel. Éppen ezért a Mattias Ekström svéd csapatában, az EKS-ben versenyző kétszeres ralikrossz Európa-bajnok számára még semmi sem veszett el.

fotó: Qba Nitka

„Vegyes érzéseim vannak. A Q1-ben nyolcadik lettem, átlagos futam volt, időben nem olyan jó, helyezésben nem rossz. A Q2 egy káosz volt! Leszakadt előtte az eső, de el is állt, mire elindultak a futamok, aztán kisütött a nap. Az első csoport emiatt nagyon vizes pályán ment, a második még nedvesen. A harmadiktól rohamos tempóban kezdett száradni a talaj, a negyedik-ötödik csoport már teljesen szárazon ment.”

„Én még a második csoportban voltam. Az Audi nagyon jól működik vizes körülmények között, el is jöttem a rajtnál első helyen. Már az első körben volt csata, az igazi összecsapás azonban az utolsó körben jött, miután teljesítettem a jokerem. Két-három kanyaron át nagyot harcoltam Raymonddal és Baciuskával. A futamon harmadik lettem, de nagyon élveztem a versenyzést” – mondta az Audi S1 EKS RX quattrót vezető pilóta, aki 15. helyen zárta a Q2-t, és a köztes eredménylistán is ezt a pozíciót foglalja el a szezon eddigi legnagyobb, 25 fős mezőnyében.

„Az összetett 15. helyezés nem annyira rossz, mint elsőnek tűnhet, ha a pontokat nézzük, mert csak négy egységgel van előttem a harmadik. Tehát tényleg nagyon-nagyon szoros a köztes eredménylista, egy kiugró eredmény rengeteg helyet érhet. Holnapra a terv bekerülni a legjobb 12 közé, tehát az elődöntőbe jutni, ahol mindig bármi megtörténhet!”

Köztes eredménylista 2/4 kvalifikációs futam után (WRX, Svédország): 1. Andreas Bakkerud (norvég, Audi S1) 82 pont; 2. Anton Marklund (svéd, Renault Megane RS) 71 pont; 3. Kevin Abbring (holland, Skoda Fabia) 69 pont; 4. Kevin Eriksson (svéd, Ford Fiesta) 69 pont; … 15. Szabó Krisztián (magyar, Audi S1) 65 pont.

Részeredmények: Q1: 8. Q2: 15.